2008. április 8., kedd

Hétvége

Jól sikerült ez a hétvége. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen, hogy a párom egész hétvégén egy percet sem dolgozott. De jó is annak, akinek péntek délutántól hétfő reggelig nem kell a munkával foglalkoznia. Bár most is lett volna bőven mit csinálnia, de szerintem az elmúlt 3-4 hét hajtása annyira sok volt, hogy úgy döntött, ez a két nap a gyerekeké. Sajnos szombaton esett az eső, így nem sok alternatíva maradt. Tudtam rendesen főzni, és még egy nagy kád forró vízbe is belemerülhettem. Gergő szombat délután mamázott. Mostanában sokat van ott, ott az unokatesó, van kivel játszani. Ha egyedül van, akkor csak rá figyelnek, ami ugye itthon egy ideje nem megy. Sajnos az eső miatt elmaradt a kerti munka, és az alsó épületek lomtalanítása. Vasárnap is borongos időre ébredtünk, de lesz ami lesz alapon, nekiindultunk. Először gondolkodtunk a Tropicariumon, de végül elvetettük az ötletet, majd ha párom nagynénjéék itthon lesznek, akkor megyünk Bp-re. Így célba vettük a szegedi vadasparkot. Szerencsére a nap is kisütött, így csodaszép időben sétálgattunk. Az oroszlánok épp üvöltős kedvükben voltak, legalább egy órán keresztüll hallgathattuk őket. Ez Esztert egyáltalán nem zavarta az alvásban, ő az ott töltött 2-3 órát végigaludta. Gergő pedig szaladgált, nézelődött, játszott, nyuszit símogatott. A nyuszisimogtóba 3× is bement.
A nap hátralévő részét unokatesóknál töltöttük, volt foci, csocsó, bírkózas....
Mindig síró leánykám pedig egy hangot nem hallatott, csak mosolygott, nézelődött, gagyarászott.
Szóval jó kis hétvége volt.

Nincsenek megjegyzések: